Vélemény, élménybeszámoló Dóczy Péternek A lélek röpte című színdarabjáról
Péceli Bence Imre OCD
A misztikus tapasztalatok megértése és kifejezése még a misztikusok számára sem egyszerű feladat. Avilai Szent Teréz több helyen írja misztikus műveiben, hogy akinek részese volt ezekben a tapasztalatokban azok érteni fogják őt, de ő maga is megszenvedett ezeknek a belső lelki történések leírásával. Ezért gondolom úgy, hogy Dóczy Péter nagy feladatra vállalkozott, és nagy kihívás elé állt, amikor úgy döntött, hogy Avilai Szent Teréz misztikus életét viszi színpadra, rendez belőle, egy templomokban és színházban is bemutatható előadást. A forgatókönyv megírása előtt megkért engem, hogy adjak tanácsokat neki Szent Teréz írásainak a megértésében. Fő célunk a Belső Várkastély című könyv feldolgozása, amely Avilai Szent Teréz legérettebb műve, mivel halála előtt öt évvel írta meg, amikor már nagyon sok lelki, misztikus tapasztalaton ment keresztül, és azok számára már elég jól letisztultak és kikristályosodtak. Péter nagyon nagy figyelemmel, és gondossággal tanulmányozta ezt a művet, újra és újra rákérdezett a mű egyes részeire. Mind a ketten megtapasztaltuk, hogy valóban nagy kihívással állunk szembe, mert a misztikus jelenségek, és szimbólumok sokrétűségének, és többértelműségének színpadi bemutatása valóban nagy kérdéseket vetett fel.
A bemutatót megelőző néhány hónapban már alig találkoztunk, de később úgy látszott számomra, hogy Péterben valóban összeállt a téma és a darab. A Szeptember 26-án megrendezésre kerülő bemutató előadásra nagy izgalommal mentem el. A helyszínválasztás, a Szent István Bazilika érdekesnek tűnt. Szimbolikusan nagyon hozzáillett a témához, mivel a lélek templomát akarta bemutatni, ahogy Szent Teréz is 7 lakást ír le a Belső Várkastélyban. Másrészt az oszlopokkal tagolt tér zavaróan hatott. Úgy döntöttem, hogy nem ülök le, hanem a darab alatt járkálva próbálok minél többet látni. Tudatában voltam annak, hogy mivel egy kicsit beavatottként nézem a darabot, lehet hogy a Szent Teréz gondolatvilágát és a Belső Várkastélyt nem ismerőkre ez egészen másként fog hatni. Ez még inkább növelte az izgalmamat. Az előadás első fele őszintén szólva egy kicsit zavarosan hatott a számomra, de a második felétől visszatekintve ez is helyére került. Ez a zavarosság azért is nyerte meg később a tetszésemet, mert valóban arról van szó, hogy a felszínesebb lelki életet élő emberek, akik még a belső várkastély külsőbb lakásában tartózkodnak és Istennel nem tudnak jól kommunikálni, sem magukat, sem másokat, sem Istent nem ismerik és nem értik meg jól. A második és harmadik lakás küzdelmei azonban nagyon szépen bemutatták azt a küzdelmet, amit a lélek azért küzd meg, hogy hátat fordítva az istentelen életnek, valóban Istennel éljen.
A darab közepén egy fordulat állt be, amely szépen jelezte a lélek megtérését és annak hatásait. A változást a színészek nemcsak a Szent Teréz által megfogalmazott gondolatok egyszerű átadásával, hanem a hanglejtés, a mozdulatok, és a nem kevésbé fontos hárfajáték dallamának egyre nyugodtabbá, és harmonikusabbá válásával fejezték ki.
A cselekmény kifejlődését még izgalmasabbá tette az, hogy Szent Teréz személyét, énjét, és lelkét külön két színész mutatta be. A Csuhás szerepe számomra kezdetben kérdéses volt, annak ellenére, hogy Péter az előadás előtt már beszélt róla nekem. Később kiderült számomra, hogy a Csuhás maga vált a cselekmény kifejlődésének mozgatórugójává. Ez a szerzetesnek öltözött, valaki egyszerre jelenítette meg a misztikus jelenségekkel szemben gyanakvó Egyházi tekintélyt, a főszereplő lelkében tornyosuló belső kételyek kimondóját, a lelkiismeretet, és a gonosz lelket, amely Teréz lelkében hatalmas viharokat okozott, és mégis elősegítette Isten Szentlelkének győzelmét. A Csuhás szerepét a Jób könyvében jelentkező, a beteg Jóbot vádoló barátokéhoz hasonlítanám, amelyek vádjainak tüzében a beteg végül is eljut a szenvedések és megpróbáltatások által az Istenek tetsző lelki tisztasághoz. Itt ebben a színdarabban is úgy érzem leginkább ezen a Csuhás által támasztott kételyeket és vádakon keresztül jutott el Szent Teréz ahhoz a katarzison átmenő megtisztuláshoz, amely után már Isten örök oltalmának örvendhetett. Végül a Csuhás maga is Szent Teréz álláspontjának és győzelmének lett az elismerője, és csodálója, ami azt jelenítette meg, hogy minden ellentétes érzés letisztul és elcsendesedik, hogy Istenre tekintsen és Őt szolgálja.
A színdarab folyamán azt hiszem, hogy minden színész nagyszerű és nagyon összeszedett előadást nyújtott. Kármelita szerzetesként nagyon hálás vagyok Dóczy Péternek és minden színész munkatársának, akik ilyen módon vitték közelebb Avilai Szent Teréz alakját és lelkiségét az emberekhez.
Dóczy Péter: A lélek röpte
Gondolatok egy előadás kapcsán
Először sötét lett, aztán a vörösben úszó fény egy kámzsás alakot világít meg. Csend van, lélekemelő csend, a várakozás csendje. Aztán mély és zengzetes ének tölti be a hatalmas ívben megkomponált barokk templom falait. Avilai Nagy Szent Teréz vallomásos műve, a Belső Várkastély szólal meg, tisztán, szépen, szívszorongatóan. Azé a szentté, aki életművével, lelki szemlélődésével először megvilágosodott, aztán Ő maga segített oly sok embert a megvilágosodáshoz. A Dóczy Péter által létrehozott előadás, is ebben a sorrendben működik. Először szívet tépően hangzik fel a szent fohásza, könyörgése azért a jelenlétért, amit a szenvedők szolgálata jelent, és ez egyben közeledés Jézushoz, aki ebben a megszentelt térben, szüntelen várakozik az ő lelki jegyesére. Aztán mindannyiunk számára világossá válik, hogy állandóan a megváltottságban létezünk, létezem, de ennek az állapotnak az átélése nem megy áldozat nélkül. A rendezésben egyértelműen megnyilvánul az életre-halálra szóló küzdelem, amelyet a szent saját magával vív meg, és amely maga a tanítás lényege. Ebben áll az előadás nagyfokú intenzitása, és legfőbb ihletettsége is. A megváltás, az üdvösség egyszerre evidencia, és az örök küzdelem tárgya. Ebben a harmóniában szólal meg az ének, Dóczy Péter hatalmas, nagy erejű hangja, és az az Angyalként megszólaló operaénekesnő:Felber Gabriella tisztán éteri szárnyalása is. Időnként a mennyek finom üzeneteként, megszólal Dóczy Gabriella hárfa muzsikája. Az Avilai Nagy Szent Terézt megszemélyesítő Jónás Gabriella, átélt, szépen megformázott játéka, azzal a finom, mágikus kapcsolattal jelenik meg, amivel a Blaskó Borbála által megszemélyesített Lélekben oldódik és kötődik is egyben. A nagy erejű, átgondoltan megkomponált mozgások, és kinyilatkoztatások mindannyiunk számára tudatosították azt a tűhegyesen pontos állapotot, amellyel a szent látomásos életével lehozza számunkra a mennyországot.
Zsille Ákos
A bemutatót megelőző néhány hónapban már alig találkoztunk, de később úgy látszott számomra, hogy Péterben valóban összeállt a téma és a darab. A Szeptember 26-án megrendezésre kerülő bemutató előadásra nagy izgalommal mentem el. A helyszínválasztás, a Szent István Bazilika érdekesnek tűnt. Szimbolikusan nagyon hozzáillett a témához, mivel a lélek templomát akarta bemutatni, ahogy Szent Teréz is 7 lakást ír le a Belső Várkastélyban. Másrészt az oszlopokkal tagolt tér zavaróan hatott. Úgy döntöttem, hogy nem ülök le, hanem a darab alatt járkálva próbálok minél többet látni. Tudatában voltam annak, hogy mivel egy kicsit beavatottként nézem a darabot, lehet hogy a Szent Teréz gondolatvilágát és a Belső Várkastélyt nem ismerőkre ez egészen másként fog hatni. Ez még inkább növelte az izgalmamat. Az előadás első fele őszintén szólva egy kicsit zavarosan hatott a számomra, de a második felétől visszatekintve ez is helyére került. Ez a zavarosság azért is nyerte meg később a tetszésemet, mert valóban arról van szó, hogy a felszínesebb lelki életet élő emberek, akik még a belső várkastély külsőbb lakásában tartózkodnak és Istennel nem tudnak jól kommunikálni, sem magukat, sem másokat, sem Istent nem ismerik és nem értik meg jól. A második és harmadik lakás küzdelmei azonban nagyon szépen bemutatták azt a küzdelmet, amit a lélek azért küzd meg, hogy hátat fordítva az istentelen életnek, valóban Istennel éljen.
A darab közepén egy fordulat állt be, amely szépen jelezte a lélek megtérését és annak hatásait. A változást a színészek nemcsak a Szent Teréz által megfogalmazott gondolatok egyszerű átadásával, hanem a hanglejtés, a mozdulatok, és a nem kevésbé fontos hárfajáték dallamának egyre nyugodtabbá, és harmonikusabbá válásával fejezték ki.
A cselekmény kifejlődését még izgalmasabbá tette az, hogy Szent Teréz személyét, énjét, és lelkét külön két színész mutatta be. A Csuhás szerepe számomra kezdetben kérdéses volt, annak ellenére, hogy Péter az előadás előtt már beszélt róla nekem. Később kiderült számomra, hogy a Csuhás maga vált a cselekmény kifejlődésének mozgatórugójává. Ez a szerzetesnek öltözött, valaki egyszerre jelenítette meg a misztikus jelenségekkel szemben gyanakvó Egyházi tekintélyt, a főszereplő lelkében tornyosuló belső kételyek kimondóját, a lelkiismeretet, és a gonosz lelket, amely Teréz lelkében hatalmas viharokat okozott, és mégis elősegítette Isten Szentlelkének győzelmét. A Csuhás szerepét a Jób könyvében jelentkező, a beteg Jóbot vádoló barátokéhoz hasonlítanám, amelyek vádjainak tüzében a beteg végül is eljut a szenvedések és megpróbáltatások által az Istenek tetsző lelki tisztasághoz. Itt ebben a színdarabban is úgy érzem leginkább ezen a Csuhás által támasztott kételyeket és vádakon keresztül jutott el Szent Teréz ahhoz a katarzison átmenő megtisztuláshoz, amely után már Isten örök oltalmának örvendhetett. Végül a Csuhás maga is Szent Teréz álláspontjának és győzelmének lett az elismerője, és csodálója, ami azt jelenítette meg, hogy minden ellentétes érzés letisztul és elcsendesedik, hogy Istenre tekintsen és Őt szolgálja.
A színdarab folyamán azt hiszem, hogy minden színész nagyszerű és nagyon összeszedett előadást nyújtott. Kármelita szerzetesként nagyon hálás vagyok Dóczy Péternek és minden színész munkatársának, akik ilyen módon vitték közelebb Avilai Szent Teréz alakját és lelkiségét az emberekhez.
Dóczy Péter: A lélek röpte
Gondolatok egy előadás kapcsán
Először sötét lett, aztán a vörösben úszó fény egy kámzsás alakot világít meg. Csend van, lélekemelő csend, a várakozás csendje. Aztán mély és zengzetes ének tölti be a hatalmas ívben megkomponált barokk templom falait. Avilai Nagy Szent Teréz vallomásos műve, a Belső Várkastély szólal meg, tisztán, szépen, szívszorongatóan. Azé a szentté, aki életművével, lelki szemlélődésével először megvilágosodott, aztán Ő maga segített oly sok embert a megvilágosodáshoz. A Dóczy Péter által létrehozott előadás, is ebben a sorrendben működik. Először szívet tépően hangzik fel a szent fohásza, könyörgése azért a jelenlétért, amit a szenvedők szolgálata jelent, és ez egyben közeledés Jézushoz, aki ebben a megszentelt térben, szüntelen várakozik az ő lelki jegyesére. Aztán mindannyiunk számára világossá válik, hogy állandóan a megváltottságban létezünk, létezem, de ennek az állapotnak az átélése nem megy áldozat nélkül. A rendezésben egyértelműen megnyilvánul az életre-halálra szóló küzdelem, amelyet a szent saját magával vív meg, és amely maga a tanítás lényege. Ebben áll az előadás nagyfokú intenzitása, és legfőbb ihletettsége is. A megváltás, az üdvösség egyszerre evidencia, és az örök küzdelem tárgya. Ebben a harmóniában szólal meg az ének, Dóczy Péter hatalmas, nagy erejű hangja, és az az Angyalként megszólaló operaénekesnő:Felber Gabriella tisztán éteri szárnyalása is. Időnként a mennyek finom üzeneteként, megszólal Dóczy Gabriella hárfa muzsikája. Az Avilai Nagy Szent Terézt megszemélyesítő Jónás Gabriella, átélt, szépen megformázott játéka, azzal a finom, mágikus kapcsolattal jelenik meg, amivel a Blaskó Borbála által megszemélyesített Lélekben oldódik és kötődik is egyben. A nagy erejű, átgondoltan megkomponált mozgások, és kinyilatkoztatások mindannyiunk számára tudatosították azt a tűhegyesen pontos állapotot, amellyel a szent látomásos életével lehozza számunkra a mennyországot.
Zsille Ákos
